|
( Némán hallgatnak az engesztelő
délutánok romjain titokban elolvadó rezdülések. Nem segítenek a
csillogó nevetések romjain fehéren ballagó látomások. )
Körmendi Anna: Engesztelő délután
Engesztelő délutánt tart bennem
merengő gondolatom, álmodó
pára gördül arcomon s olvadó
emlékek mélyén koppan - időtlen
őstitkok sejtetik e néma s lágy
látomások reszketeg romjain
ami fáj, s törött tükröm oly kicsiny
fényében csillog a csendszivárvány.
2007.11.16.
( Elkéstek az álmos gyertyák
hullámaiban némán összebújó csillagok )
Valahol Valaki: T A L Á N
Kikacag, kinevet az Élet, a Te
szemed nem rám ragyog - magam vagyok.
A Sorsnak mégis köszönöm a léted, mert szemed csodásan ragyog,
Csak elkéstek az álmos gyertyák hullámaiban némán összebújó
csillagok...
2007.11.12.
Komáromi János: Elmúlt
találkozások
mennyi csend zuhant
magányos éjszakák
nyirkos hűvösébe
az idő emlék-csíkjai
észrevétlen tűnnek
homályos messzeségbe
már földre rogytak
a kopott fehérré
sápadt házfalak
hol vannak a szálkás
göcsörtös kertkapuk
ahol annyit vártalak
pillanatok nincsenek
csak a ma szebben fénylő
egykor fakó emlékek
elkéstek a sorvadó
házak rejtekén
nesztelenül eszmélő félelmek
távolodnak a szomorú
kémények romjain
fehéren lebegő találkozások
vágtázó évek romjain
ülök magányosan
és csodára várok
2006.06.14.
Nagy Norbert Az
erdőben járj, nézz, hallgass, láss
Éjszaka elűzött
fényei
Vigyétek el másik arcom
Itt ülök apró kő
A hatalmas hold alatt
2000 mérföld
Összeköt minket a hatalmas óceán
Ez a megint itt vagyok érzés
Ebben a megint nem vagy itt házban
Eljönnek értünk a halk buszok
Eljönnek értünk mert újra elmegyünk
Valaki énekel
Valaki alszik
Valaki elrejtőzött bőröm alatt
És téged akar
Még nem voltam itt
Mikor köd festette át
A nyomaidat követő halk zajokat
Már nem leszek itt mikor megtalálnak
Már nem leszel itt mikor megtalállak
Szótlan folyók áradnak ereimből
Éhező kutyák tépik a kitartó álmot
Hajnalonként a csontjaimról
Felettem köröznek
Az itt voltál illatok
Most másik eső
Összeköt minket a hatalmas óceán
2005.05.31.
arma gedeon: hitetlen
még nem vagyok érett az aggódásra
bár csontjaimon nyúlhús oszlik
szívem vágyik egy függő társra
mint fogas után a pruszlik
mit ledobott a báli leány
de képtelen vagyok gondolni másra
kitöltött mi mindenütt koszlik
e boldogan hanyatló bolygón hol alvásra
húzza a testékszerek meg a muszklik
nélküli porhüvelyem az ágy
az elmúlás
hát jöjj hamar és áraszd el teljesen
lelkemnek minden ismeretlen
kis zúgát ki trónolsz ott fönn a lesen
messze tőlem legyőzhetetlen
távolságban teremtőm
vagy tán jobb tűnjön fel a célkeresztben
a csodák palotáját fedő hám
mit szúrjon át tekinteted ereszd el
ha nem ér el bár kéri imám
szavaid láthatatlanok
a megváltás
2006.05.18.
Eredetileg csak négy sor, de így is
jó a formátuma.
Körmendi Anna: Nyugtalanul
Elfogytak itt az emlékeken
szárazon vacogó folyondárok.
Eltűntek már a foszlányokon
halványan remegő fényhullámok?
Nem múlhatnak a képzeletben
fehéren felizzó káprázatok...
Maradtak az évszakok felett
vakítón sistergő gondolatok!
2006. 04. 25.
Körmendi Anna: November elsején
Lebbenő gyertyák előtt állunk,
fájósan összehúzza torkunk.
Torz képpel vetülnek a halmon,
mély redőket hagyva homlokon.
A búcsúzások megtört fényei
imbolygón körző reményei.
Szemünkből álmosan előjönnek
a rég lenyelt eltitkolt könnyek.
Szerető gondolatok puhasága
lebegő füstként örökre szállnak,
üzenetet az élőknek szánnak.
2006. 04. 24.
Körmendi Anna: Csacska bújócska
Sétáló évszakok,
szökkenő évek,
ficánkoló hajnalok,
elbújtak a nappalok.
Sietős évszakok,
rejtőzködő évek,
kiránduló mosolyok,
elillanó nappalok.
Sétáló évek,
szökkenő évszakok,
félszegen mosolygok:
kibújtak a nappalok.
2006. 04. 22.
Körmendi Anna: Dombok
Derengő árnyakból kibukkanó dombok
szürke homályában közeledik az éj.
Füstös hatású fátylai és elfojtott félelmek
hada ellen kiáltom: már ne bántsatok!
Megszelídült összebújó dombok a
derengésben,
olvad az a rettegés, hát nem kiáltok.
Halkan szisszen a párás lég; könnyedén felsóhajtok,
átölelnek lelkem mélyén a pirkadós illatok.
2006. 04. 21.
Körmendi Anna: Esti emlékezés
Előjönnek ha várod
az emlékek rostjai,
kihúnyt fények a város,
a felhőkben rojtjai.
Pirosan rebben a táj,
nem látod, mennyire fáj?
Égi találkozások -
a fájdalma megérint:
bókoló árnyékokon
szemlélődő múltjaik.
Pirosan rebben a táj,
nem látod, mennyire fáj?
2006. 04. 20.
|
( Előjönnek az olvadó szívhangok
bánatán pirosan kihunyó gondolatok )
Maya: Lelkem vihara
Felhők tornyosulnak
Vihar készül lelkemben
Háborút késztet szívem
Küzdenem kell magam ellen
Hiányodtól verdeső szerelmem
Lázad újra és újra
Szembefordul, vitázik velem
Érveim sárba húzza.
Legfőbb fegyvere a sok pillanat
Melyek emlékké nőttek össze
A tegnap évei alatt.
Mint egy dokumentum filmet
Úgy vetíti nekem
S tudja, hogy akkor is látom,
Ha behunyom szemem…
2007.12.12.
( Most is fájnak az engesztelő
nevetések romjain némán kihunyó szenvedélyek )
Maya: Még szeretnélek
Amikor jössz és rám nézel
Tudom most szeretsz egy kicsit
Mire megtalálom helyem karjaidban
Már búcsút int kezed
Talán még szeretsz egy kicsit...
A csukott ajtót bámulva
Lelkem némán zokog-
Még szeretnélek kicsit...
2007.12.07.
Maya: Mégis várlak
Egymagam ballagok
Köröttem némán hallgatnak a fák.
Tolongnak bennem a gondolatok...
Meddig kell mennem, hogy újra rám találj?
Suttogva szóltál az igazságok
hangjain
Hangod feketén karcolta szívem bársonyát.
Most...
És akkor?
Mitől lett a most más?
Akkor... csillogó szemekkel
bámultál
Bebocsátást kértél szívembe
S mögötted minden ajtót bezártál.
És most... Távozni látszol.
Lelkem hídjain nesztelenül sétálsz át.
Akkor... édes mosolyoddal
bűvöltél
Apró rezdülések,
Meztelenül összebújó létek
Itt voltál úgy, hogy mindig jöttél.
És most... némán hallgatnak az
elillanó vágyak.
Bár vissza nem nézel...
Megnyugtat, hogy mégis várlak.
2007.11.27.
( Nem látszanak az izzó
szivárványok szirmain álmosan eltűnő csodák... )
Valahol Valaki: Nélküled...
Lelassulnak a léptek,
Megfakulnak a színek,
A hangok csönddé válnak,
Megszólalnak a tárgyak
2007.10.28.
( Észrevétlenek a kíváncsi
ablakok ráncain csendesen lebegő ébredések. )
Körmendi Anna: A holnap ígérete
Lebegő érzés minden álom
kitárt szárnyú vágy
suhan nesztelen az éj
csendesen szerető karjában.
Észrevétlen érkezik,
színes világa simítja
gondok ráncain nyugvó
homlokom.
Sötét ablakok kinyílnak
sejtelmes érzések fakadnak
olyanok, mint a puha szirmoktól ékes
ágakról elszökkenő kedves
illatok.
Majd a kíváncsi hajnal is
bekukkant
a holnap édes ígéretével
kellemes ébredések
nyújtóznak, fel, fel,
itt a reggel dallama
fütyörésző jutalma.
2007.06.15.
Aya Sofia: Megújulnak a kertek
réseiben tétován didergő ölelések...
Amikor kedves nevedet az égre
írom,
S hallgatom visszahangzani az eső cseppjeiben,
Ha Huang ti igazát keresve
Pillangóként hajolok e cseppek fölé,
S tétován nézem benne arcod finom
Alkalmi barázdáit,
Amikor magamban is téged fedezlek fel
Óceáni mélységek hatalmas szorításával,
Akkor találom meg a szerelmet,
Akkor kezünk kazlára tekintve találom meg
A boldogságot,
S kerítések szűntelen szüneteiben megbújva nézem a Napot,
Akkor, de csak akkor
Megújulnak a kertek réseiben tétován didergő ölelések ...
2004.10.10.
Szíriusz: Fényt
Szemem párás még
éjfekete kómás szédülés
lassú pirkadat mereng
vágyom a fényt
Átölelnek a kékes fátylak rejtekén
láthatatlanul bóbiskoló reggelek
zsibbad a lét
Szeretlek
Erdélyi "Arky Gábor": A
lassú hazugságok hídjain
A lassú
hazugságok hídjain derengő
és majdnem megbocsátást rejtő
apró fényben látszik...
- lapul, oson,...Vadászik! -
Gyilkos
indulatok légiója
igaztalan mondatok folyója
Életre hívták a szavakat
lelkemre éhező Vadakat!
Én igazság
vértemben álltam
s csatámat megvívtam bátran
eltört kardommal is védtem
tisztának látszódó létem...
De mire a
harcomnak vége lett
köröttem csak haldokló s elesett
őszinte szavaimat láttam...
a mindent elfojtó Hazugságban..
Nagy Norbert: Kilépek a
selyemből
Nincs más fény
csak az arcom amit látsz
nincs más hang
alattomos vér dübörög a bőr alatt
a húsba vájkál a tegnapi álom
a homokba festett metropolisz voltam
csontig hatolt a lassú eső
szárnyaim alatt morog a végtelen vadon
térdeplő éj vonyítja halkan a holdat.
Reszkető idő ül a remegő ablaküvegen
csillagok temetik az utakat ezüst fénybe
eltévedt lények járják a suttogó mérföldeket
nem látsz te sem mást csak ölelések páráját
játsszák a feltépett párnák mind.
Mit hozol ha kések, nem tartok
kezemben mást
csak kiégett mécsesek illata lengi körbe
megfáradt torzómat belépek az ajtón
kilépek a selyemből szőtt tükörből
csak az arcom amit látsz
felkorbácsoltam a tengert így válsz örök hajómmá.
Lassan cseppenő fájdalom
kifordított bélésű álarcom
méhviasz rejtekem
apró göröngyök vérrel itatott földemből
elhagyott máglyáim ragyogó füstje
holdjárta jégmezőim ezüst vászna
miért bolyongsz bennem újra
nem is létezel...
2005.09.23.
Rooza: Múló idő
félelmek váltak kővé
nincs simuló kéz
bánat hangjain
az élet elenyész
2005.09.23.
|